Közeledett a téli iskolai szünet, és Kata minden reggel azzal ugrott ki az ágyból, hogy azonnal az ablakhoz szaladt megnézni, esett-e hó az éjjel? Mert ha igen, akkor a szünetben lehet majd szánkózni, hógolyózni, és nem utolsósorban hóembert építeni. Már el is telt a szünetből két nap, amikor a harmadik…


Üveges Szilvia: Hogyan szerette meg Berci a telet?
Berci mókus nem szerette a telet. Egész nyáron gyűjtögette a finom falatokat az éléskamrájába, amikor pedig beköszöntött a hideg időjárás, behúzódott az odújába, és tavaszig ki sem dugta az orrát. Eszegetett, pihengetett a kuckójában, amíg odakint zimankó volt. Így tervezte a téli hónapokat ebben az esztendőben is Berci. Amikor lehullottak…

Kányádi Sándor: Csikorgó a fagykirály
Csikorgó, a fagykirály nagyon szigorú uralkodó lehetett a maga idejében. Átkozták is eleget az alattvalói. Egy darabig még örültek is neki, kivált a szűcsök s a csizmadiák, mert úgy ellátta őket munkával, hogy ki sem látszottak belőle. Örültek a gyerekek is persze, mert kedvükre szánkázhattak, korcsolyázhattak a ropogós havon s…

Kriza János: A fortélyos leány
Egyszer volt egy kegyetlen király, s ennek a kegyetlen királynak volt egy jobbágyfaluja. A király egyszer erősen megneheztelt valamiért a falura, s ráparancsolt, hogy a malomkövet a malom udvarán nyúzzák meg, mert ha nem, minden nagyobb gazdának fejét véteti. A falubeliek három egész hétig minden áldott nap falugyűlést tartottak, mégsem…

Mester Györgyi: A boldog hóember
Leesett az első hó. És nemcsak szállingózott, hanem rögvest annyi hullott belőle, hogy vastag, hófehér dunnával fedte be az erdő minden zegzugát. Látva ezt, nyúlanyó nem engedte ki játszani a kis nyulacskákat, mivel attól tartott, ugrándozás közben belevesznének a mély hóba. Őzikének éppen a hasa aljáig ért a hó, ő…

A kincset érő drága cicák
Élt valamikor régen Firenzében egy szegény kereskedő, aki egyszer hajóra szállt szerencsét próbálni. Hosszas hányódtatások után, amikor éppen egy kikötőben sétált, egy furcsa öltözetű férfival találkozott. Látja ám a mi kereskedőnk, hogy ez az ember kioldja egy zsák száját, és két pici cicát vesz ki belőle. Az ismeretlen már éppen…

A szamár meg az oroszlán
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, de még az üveghegyeken is túl, ahol a kis kurta farkú malac túr – volt egyszer egy szamár. Ez a szamár elindult, hogy lásson országot-világot. Amint megy, mendegél, találkozik egy oroszlánnal. Megnézi az oroszlán erősen a szamarat, mert még ilyen…

Kis-Környei Nóra: A játékmaci története
Minden gyereknek van egy kedvenc játéka. Akiket nagyon szeretnek, mindenhova magukkal visznek, éjszakánként együtt hallgatják az esti mesét, amit anyukájuk vagy apukájuk felolvas nekik. De egy idő után ezek a játékok sarokba kerülnek vagy a garázsban porosodnak, mert a gyerekek egyre nagyobbak lesznek, iskolába mennek, és már nem játszanak tovább…